1És felele a témáni Elifáz, és monda:
2Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?