1Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2És szóla Jób, és monda:
3Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.