1Dávid zsoltára emlékeztetőül.
2Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!
3Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.
4Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
5Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett.
6Megsenyvedtek, megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
7Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok.
8Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.
9Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.
10Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem!
11Szívem dobogva ver, elhágy erőm, s szemem világa – az sincs már velem.
12Szeretteim és barátaim félreállanak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak.
13De tőrt vetnek, a kik életemre törnek, és a kik bajomra törnek; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap.
14De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, a ki nem nyitja föl száját.
15És olyanná lettem, mint az, a ki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás.
16Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!
17Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem!
18És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van.
19Sőt bevallom bűneimet, bánkódom vétkem miatt.
20De ellenségeim élnek, erősödnek; megsokasodtak hazug gyűlölőim,
21És a kik jóért roszszal fizetnek; ellenem törnek, a miért én jóra törekszem.
22Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem!
23Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!