1Jób pedig felele, és monda:
2Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erőtelen kart!
3Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!
4Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belőled?
5A halottak is megremegnek tőle; a vizek alatt levők és azok lakói is.
6Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa.
7Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.
8Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad.
9Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén.
10Ő szab határt a víz színe fölé – a világosságnak és setétségnek elvégződéséig.
11Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől.
12Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.
13Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.
14Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?