1Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;
2Mikor meglapulnak tanyáikon, és a bokrok közt lesben vesztegelnek?
3Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?
4Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
5Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
6Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
7Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
8Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
9A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
10Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
11A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
12Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
13Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
14Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
15Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
16Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
17Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
18És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
19Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
20Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
21De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
22Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
23Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
24Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
25Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
26Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
27Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
28A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
29A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
30A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
31A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
32Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
33Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
34Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda:
35A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddődik, feleljen néki!
36És szóla Jób az Úrnak, és monda:
37Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem.
38Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!