1És folytatá Elihu, és monda:
2Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.
3Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtőmnek igazat adok.
4Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted.
5Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje.
6Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.
7Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak.
8És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:
9Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak rajtok.
10Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek:
11Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben.
12Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.
13De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket.
14Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.
15A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.
16Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezőre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;
17De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.
18Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.
19Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erőfeszítésre!
20Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökből.
21Vigyázz! ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.
22Ímé, mily fenséges az Isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő?
23Kicsoda szabta meg az ő útjait, vagy ki mondhatja azt: Igazságtalanságot cselekedtél?
24Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az ő cselekedetét, a melyről énekelnek az emberek!
25Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.
26Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.
27Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá,
28A melyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.
29De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását?
30Ímé, szétterjeszti magára az ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.
31Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bőségesen.
32Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.
33Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról. Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.